LÉLEK GYÜMÖLCSEI
Test
szerint élés
Mit
is kaptunk tanításul a „test szerint élésről”?
"A test
cselekedetei ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,
bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag,
önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és
ezekhez hasonlóak.
Ezekről mondom nektek, hogy akik ilyeneket cselekszenek, nem
öröklik Isten országát."
Ha
végig gondoljuk ezeket a kitételeket, rájövünk arra, hogy a mai korunkban ezek
az elvek hatják át a világunkat, ezek az elvek valósulnak meg a külső értékek
szerint élő emberek világát, amikor is kívülről várjuk, kívül keressük a „boldogulást”!
Javak
által, hatalom által, a birtokolt „élvezetek” által szeretnénk beteljesülni.
Három
elv hatja át világunkat, melyben a „test szerint” élés elvei valósulnak meg.
A három elv „a pénz, a hatalom és az élvezetek”!
Ennek
az alapja a „birtoklás”, ami kapcsán, anyagi síkon szeretnénk meghatározni
életünk értelmét, amik által meghatározzuk helyünk a világunkban, ezt a helyet
tárgyiasult dolgok által kívánjuk kijelölni, és akár konfrontálódni is a
megszerzett pozícióink megtartása által.
Ám
a lélek ebben a harcban kiüresedik,és megpróbál különböző dolgok által „feltöltődni”,de
ezek a töltődések átmenetiek,és gyakran csak egy másik ember személye kapcsán
érhetjük el ezt a fizikai és lelki állapotot egyaránt.
Ez okozza a mai kor emberének a lelkileg sivár, kiégett, magányos, de hajszolt attitűdhét.