AZ IMÁDSÁGRÓL


Az imádság fajtái
 Az imádság kapcsolat Isten és ember között.

Egy felosztás szerint az imádság lehet: hálaadó, dicsőítő, kérő, bűnbánó, közbenjáró.
  1. Hálát adhatsz mindenért, amit Istentől kaptál. Ez az ima segít, hogy őszintén állj meg Teremtőd előtt. Sokan vannak ugyanis, akik abba az önámításba esnek, hogy bármit is a maguk erejének köszönhetnek az életükben, nem pedig Isten kegyelmének. Természetesen nem akarom azt mondani, hogy aki így gondolkodik semmit nem tett le az asztalra, viszont bele kéne gondolnia: kitől kapta emberi erejét, szabad akaratát, testi egészségét? Ki tartja életben, hogy mindazt végbevigye, amire oly büszke? Ki élhetne akár csak egy másodpercig is, ha Isten nem akarná a létezését? Hálát adhatsz tehát azért, hogy Isten mennyi jóval halmozott el téged.
  2. A dicsőítés rokon a hálaadással, de van egy nagyon lényegi különbség a kettő között: a dicsőítő ima teljesen szabadon és érdek nélkül dicsőíti az Istent. Nem azért, amit kapott, és nem annak a reményében, amit kapni szeretne, hanem a dicsőítő ima az Isten nagyságával találkozó lélek szerető rajongásából fakad. A dicsőítés nagyon alkalmas arra, hogy elmerülj benne, és ne törődj semmi mással, csak Isten jelenlétével.
  3. A kérő imádság a hit útjának elején nagyon gyakori, később azonban a lélek azt gondolhatja, hogy haszontalan, hiszen Isten így is bőkezűen ajándékozza az őt szeretőket. Te azonban ne gondold ezt. Bár Isten mindent tud, szereti, ha bizalommal fordulunk hozzá, és a kérő imádsággal elismerjük, hogy minden az övé, magunktól semmit nem várhatunk.
  4. A bűnbánó imádság legyen minden esti gyakorlatod. Itt is fontos tudnod, hogy nem Istennek van szüksége bűnbánatodra, hanem neked, hogy lásd: a napodban hol voltak azok a pontok, amikor Isten ellen döntöttél, elutasítottad az ő szeretetét. Az este alkalmas arra, hogy ezekre visszagondolva jóvá tedd hibádat, és újra Isten mellett dönts.
  5. A közbenjáró ima az, amit ma nagyon sokan elfelejtenek. Pedig hányszor tapasztaltam magam is, hogy egy-egy nehéz helyzetben mennyire bőségesen túláradt a kegyelem, pusztán azért, mert állhatatosan közbenjártunk valakiért. Emberek térnek meg Istenhez, vagy éppen gyógyulnak meg gyógyíthatatlannak vélt betegségeikből. Nyugodtan kérdezd Istentől minden nap, hogy kinek van szüksége imádságaidra, és utána imádkozz azért, akit Isten a szívedbe helyez. Ez gyakran nagyon egyszerűen történik: a reggeli imádságomban amint felteszem ezt a kérdést, teljesen egyértelműen egy név visszhangzik a szívemben. Aznap érte különösen is imádkozom.
' Szüntelenül imádkozzatok! ' ~ 1 Tessz 5,17