Nyolc Boldogság

 
 NYOLC BOLDOGSÁG - JÉZUS TANÍTÁSA 

 A NYOLC BOLDOGSÁG tanítását Jézus ajándékozta az emberek boldogulásáért. 
Az emberek keresik a boldogságot, sokszor kívül, valamely események bekövetkezése által. 
Azonban a boldogság a keresztény értékrend alapján a bennünk megvalósuló ISTEN jelenlét hozza létre. Együtt lenni Istennel, életünket az Istennek szentelni és az Isteni rend szerint élni az életünket. 
A mi belső boldogságunkat sugározzuk majd embertársaink és családunk, közösségeink felé. 
Így válik nagy ajándékká Jézus szavaiban hozzánk érkező tanítás a belső boldogság eléréséért.
Legyen tehát a most induló 'Nyolc Boldogság' elmélkedések alkalom arra, 

hogy át és újra gondoljuk Jézus szavait és 'boldoguljunk' általa. 
Amen.


Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket 
és hazudozva minden rosszat rátok fognak.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok. 
Így üldözték előttetek a prófétákat is.
 (Mt5,1-12)